Erdei gyümölcsleves

Erdei gyümölcsleves. Mit takarhat a név? Első gondolatom, apró, magvas, édes és savanykás termések egyvelege tejes/tejfölös főzetben. Sokat nem tévedtem, a végeredmény valami hasonló, színre, kinézetre nagyjából, de még ízben sem áll távol. Jól láthatóan habarással készült, tehát vízben főzött s tejfölös-lisztes habarással sűrített leves, ahogy ez általában szokás, s anyagi megfontolásból sem hátrányos. Ínycsiklandó külső, megannyi meglepetést rejtő első fogás.

Gyümölcstartalma kifogásolhatatlan, mikroszkópikus méretben bizonyára legalább 5-6 félét találni, de íz adta összkép alapján megnevezhetetlen, valójában mely termések ezek. Ami garantált: rengeteg apró maggal rendelkezik, kivétel nélkül mindegyik, mert az biza' ropog a fogam alatt folyamatosan. Jól láthatóan tejfölös-lisztes habarással készült, zavaros állagából is észlelni. Részben hatékony az ízfokozásra, de még inkább ellensúlyozni a leves ürességét, hiszen e nélkül valójában egy igen üres, színes lével állnánk szemben, melynek akad némi gyümölcs-íze, de az önmagában édeskevés. Ugye mily jó és egyszerű találmány a habarás? Természetesen ez már némi odafigyelést igényel, lehetőleg ne legyen csomós (könnyen összeáll, ezért alapos keverést igényel, hogy legalább aprócska darabokban oszoljon el a levesben). Az üresség érzetének elűzése tovább fokozható, méghozzá úgy, hogy édesítjük. Lehetőleg minél jobban, legyen csak émelyítő! Nem kell feltétlenül cukorban gondolkodni, olcsóbb és hatásosabb a legkisebb anyagi vonzatú édesítőszert elővenni. Mennyiségre is kevesebbet igényel, s még olcsóbban meg is kapod! Kevés is több a soknál, s már nem is kívánsz többet. Mekkora eredmény! Elég egy csészényi, s már mondod, köszönöm, nem kérek többet, tele vagyok. Na persze, valld csak be,  igazából meg is undorodtál tőle. S ebből kérni egy egész tányérnyit? Igazi mazochizmus. De komolyan.